Ez a kurzus a Múltunk megőrzése és megismertetése e-learning tananyag első modulja, ami a levéltári állományvédelem alapjait ismerteti. A tananyagot a levéltári területen dolgozó szakemberek és a levéltáros, történész hallgatók számára dolgoztuk ki, előképzettséget nem igényel. A tananyag hét tematikus fejezetből és egy zárótesztből áll. A jogszabályi környezetre csak röviden utalunk, majd az állományvédelmi alapfogalmak ismertetésével kezdődik a szakmai tartalom. Az egyes modulokban képek, ábrák segítik a tananyag elsajátítását, a legfontosabb információkat pedig táblázatos formában összefoglaltuk és a Letölthető fájlok mappából pdf-ben letölthetők. A modulokon a megadott sorrendben célszerű haladni. A kurzus végén egy feleletválasztós, automatikusan kiértékelt zárótesztet is ki kell tölteni. A kurzus sikeres teljesítéséhez a zárótesztet legfeljebb három próbálkozásból legalább 70%-os eredménnyel kell teljesíteni. A sikeresen vizsgázók a kurzus teljesítéséről oklevelet kapnak.
A tanfolyam ingyenes.
Technikai probléma esetén kérjük, írjon az elearning@bparchiv.hu címre.
- Tanár: Győrffy Szabolcs
- Tanár: Orosz Katalin
- Tanár: P. Holl Adrien